udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 2 találat lapozás: 1-2

Névmutató: Zsámbéki Gábor

2002. november 16.

Az ez évi Hazám-díjakat Horváth Teri színművész, Kertész Ákos író, Kovács András filmrendező, Kurtág György zeneszerző, Marx György fizikus, Sütő András író, Szabó Zoltán szívsebész-professzor és Zsámbéki Gábor színházi rendező nyerte el. A XXI. Század Társaság által alapított, második alkalommal odaítélt elismeréseket nov. 16-án adják át, a Magyar Tudományos Akadémián. A díjat a társaság tavaly alapította, s évente olyan személyeknek ítéli oda, akik a magyar közgondolkodásban, az ország tudományos, illetve művészeti életében kiemelkedő szerepet játszanak. /Sütő András Hazám-díjas. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 16./

2016. szeptember 23.

Erdélyieket is díjaztak (Színikritikusok Díja 2016)
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának A nyugalom című, Radu Afrim rendezte produkciója kapta a legjobb előadásnak járó elismerést a Színházi Kritikusok Céhének szerdai díjátadóján a Budapest Bábszínházban, ahol az előző évad legkiemelkedőbb teljesítményeit jutalmazták. A kitüntetettek sorából nem mAradt ki a Sepsiszentgyörgyi színház sem, legjobb jelmez díját Bajkó Blanka Aliz, az Úrhatnám polgár című előadás jelmeztervezője vehette át.
A színházi kritikusok 1979 óta minden évben díjakkal jutalmazzák az elmúlt színházi évad legjobb teljesítményeit. Az ünnepélyes díjátadó gála szeptember 21-én, a magyar dráma napján zajlott le olyan rangos művészek közreműködésével, mint például Békés Itala, Csomós Mari, Molnár Piroska és Bodrogi Gyula. Tizenöt kategóriában adtak át független szakmai díjaikat a színikritikusok a 2015–2016-os évad legjobbjainak.
A Színházi Kritikusok Céhének tagjai legalább kilencven premier megtekintése után töltötték ki a szavazólapot: eredményhirdetésre a Novák Eszter rendezte műsorban került sor. Ugyancsak itt adták át a Színházi Dramaturgok Céhe által Az Évad Legjobb Magyar Drámájának járó elismerést is. A díjat, amelyet Esterházy Péter Mercedes Benz című darabja nyert el, a közelmúltban elhunyt író özvegye vette át.
A kritikusoktól Pintér Béla A bajnok című darabja kapta a legjobb új magyar dráma díját. Hatodik alkalommal adtak át életműdíjat: Törőcsik Mari, Senkálszky Endre, Zsámbéki Gábor, Fodor Tamás és Molnár Piroska után ezúttal Székely Gábor rendező vehette át a Varga Viktor ötvösművész által készített kitüntetést.
A legjobb előadás a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának Radu Afrim rendezte produkciója, A nyugalom lett. Ugyanez az előadás nyerte a legjobb díszlet díját is – Adrian Damian munkájáért –, holtversenyben a Proton Színház Látszatéletének Ágh Márton tervezte díszletével. A legjobb rendezést, ahogy tavaly, úgy idén is a Nemzeti Színházban látták a kritikusok. Ismét Zsótér Sándort jutalmazták, most a Galilei élete című Brecht-darab színreviteléért. Zsótér mellett a főszereplője is ráduplázott tavalyi díjára: Trill Zsolt vehette át a legjobb férfi főszereplőnek járó, tortaszeletre emlékeztető, csokoládéból készült díjat. Zsótér-rendezésben tűnt ki a legjobb női mellékszereplő is: Csombor Teréz, aki a Kecskeméti Katona József Színház Macska a forró bádogtetőn előadásában nyújtott alakításával érdemelte ki az elismerést. A legjobb női főszereplő egy független színházi előadásból került ki: Tenki Réka az Egyasszony című egyszemélyes darab (Orlai Produkciós Iroda – FÜGE) előadójaként lett díjazott. A legjobb férfi mellékszereplő Tasnádi Bence a Katona József Színház Az Olaszliszkai című előadásából. A legjobb kommersz előadás rendezőjeként Mark Bell vette át az elismerést, a Centrál Színház Ma este megbukunk című produkciójáért. A legjobb független színházi előadás a Hegymegi Máté rendezte Kohlhaas, a Zsámbéki Színházi Bázis, a Szkéné Színház és a szegedi MASZK Egyesület közös produkciója.
A legjobb gyerekelőadás az ESZME és a Vaskakas Bábszínház összefogásával született: Az időnk rövid történetét Hoffer Károly vitte színre. A legjobb jelmez díját a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Úrhatnám polgárának tervezője, Bajkó Blanka Aliz kapta. A legjobb színházi zene Kákonyi Árpádé, az Örkény Színház Mesél a bécsi erdőjének muzsikusáé. A legígéretesebb pályakezdő címet Kovács D. Dániel nyerte el, különdíjban pedig a Tünet Együttes Sóvirág című, Szabó Réka rendezte előadását részesítették a színikritikusok.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)



lapozás: 1-2




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék